Szakértelemmel az egészségtől ragyogó, gyönyörű bőrért!

Miért fontos, hogy már a gyerekeknél is odafigyeljünk az anyajegyekre?


Ritka esetekben előfordulhat, hogy egy csecsemő már anyajegyekkel a testén jön a világra, azonban gyakoribb eset, hogy az első évei során alakulnak ki a bőrén a kis foltocskák. Az évek előre haladtával, a pubertás alatt, illetve a fokozott hormonműködés miatt az anyajegyek száma növekedhet a testén.

Ha egy csecsemő anyajeggyel jön a világra mindenképpen javasolt a kivizsgálása tapasztalt gyermekbőrgyógyász által. Az anyajegy elhelyezkedésétől, méretétől és megjelenésétől függően az orvos javasolhatja, hogy kerüljön eltávolításra az a bizonyos anyajegy. Fontos megjegyezni, hogy a jóindulatú festékes anyajegyek gyermekkorban csak egészen ritkán alakulhatnak rosszindulatú melanomával.

Mit tehetünk a gyermek bőrének védelme érdekében?


A gyermekek bőre még meglehetősen érzékeny a felnőttekéhez képest, emiatt hajlamosabb a leégésre, valamint a napszúrás esélye is nagyobb. A legcélszerűbb, ha a kisgyermekeket távol tartjuk a direkt napozás erős hatásaitól, tehát ne hagyjuk őket a tűző napon, így védve őket az UV sugárzás ártalmaitól. Ha még a 20-as éveik előtt súlyos leégést szenvednek, akkor többszörösére növekedhet az esélye a káros bőrelváltozások kialakulásának.

Mi a teendő, ha gyanús bőrelváltozást vesz észre?


Rendkívül fontos, ha bármilyen gyanús elváltozást tapasztalt gyermekén, pláne ha családjában előfordult már korábban bőrrák, azonnal forduljon bőrgyógyászhoz. Ebben az esetben mindenképp javasolt a megfelelő szűrővizsgálat elvégzése a gyermeken.

A sok anyajeggyel rendelkező gyerekeknél meglehetősen fontos, hogy hozzászokjanak a rendszeres szűrővizsgálatokhoz, mivel a sok anyajegy növeli a káros bőrelváltozások lehetőségeinek számát. A rendszeres önvizsgálat és bőrgyógyászati szűrővizsgálat megtanítja a gyermekeket, hogy felnőttkorukban is figyeljenek az anyajegyeikre, illetve azok változásaira.


Keressen minket bizalommal!

Telefon: +36 20 502 3902
1027 Budapest, Királyfürdő utca 4.

 
Kapcsolat

Miért válassza a Decor-Dermet?

Tapasztalat

A több évtizedes tapasztalat az általános és az esztétikai bőrgyógyászat területén.

Szaktudás

Minden kezelésünket a szakmai körökben is elismert bőrgyógyász-kozmetológus szakorvos, Dr. Hussein Ahed végzi.

Egyénre szabott kezelések

Az alkalmazott technológiák komoly orvosi szaktudást igényelnek, csak így érhető el, hogy egyénre szabott kezelésekből a maximumot hozhassuk ki.

Modern feszerelés

Rendelőnkben olyan modern, digitális eszközt használunk, amely többszörös nagyítást tesz lehetővé szemben a hagyományos, kézi dermatoszkóppal.